Az emberi test - IV. rész
A csontok részletes felépítése, és jellemzői
Egészségünk megőrzéséért, szervezetünk regenerálódásáért, és gyógyulásunkért, szükséges, hogy megismerjük testünk működését.
Ezért előző fejezeteinkben az emberi testalkatról, általános fejlődéséről, valamint a csontváz, és a csontok felépítéséről szóltunk.
A csontok élnek!
Amint tapasztalhatjuk, csontjaink születésünktől kezdve nőnek -növekednek. Körülbelül 20 éves korban elérik végleges hosszukat. Fejlődésükhöz ásványi anyagokra, főként kálciumra, és foszforra van szükségük. A D-vitamin szintén elengedhetetlen fejlődésükhöz, mivel ez segíti a kalcium beépülését a csontokba.
Amikor a D-vitaminról írtunk, olvashattátok, hogy hiánya miként befolyásolja a csontok fejlődését, és egészségét. A kalcium hiánya is angolkórt, illetve felnőtt korban csontlágyulást okozhat.
Miből áll egy csont?
A csont szilárd csontszövetekből, melyek főként kalciumból, és foszforból tevődnek össze, valamint szivacsos csontszövetekből áll.
Élő csontsejtek, véredények, és idegek alkotják.
A csont közepén a velőüreg található, mely a csontvelőt zárja körül. A vérképző csontvelő új vérsejteket, tehát vörös, és -fehér vérsejteket, valamint vérlemezkéket állít elő.
A csontvelőnek tehát létfontosságú szerepe van, mivel
a vérsejtek fontos feladatot látnak el:
- a vörös vérsejtek szállítják az oxigént a testben,
- a fehérek küzdenek meg a kórokozókkal, és
- a vérlemezkék gondoskodnak a véralvadásról.
A vérképző csontvelőt egy csecsemő majdnem összes csontja, és egy felnőtt meghatározott csontjai tartalmazzák.
Továbbá, a csontok szintén létfontosságú ásványi anyagokat tárolnak, hogy testünk működőképes lehessen, ilyen például a kalcium.
Amennyiben megfelelően táplálkozunk, és mozgással is támogatjuk testünket, így csontjaink fejlődését is, megadjuk mindazt, ami szervezetünk egészséges működéséhez szükséges.
Csontjaink is kevésbé "törékenyek" ha megfelelő mennyiségben, folyamatosan hozzá juttatjuk azon tápanyagokhoz, melyek segítik megerősödésükben.
Ugyan, így is előfordulhat, hogy szerencsétlen eséseknél, sportolás közben, vagy akár a hétköznapokban sérülést szenvedünk, de fontos tudnunk, hogy a gyógyulást, és regenerálódást már jóval a baleset el?tt megalapozhatjuk, ha tudatosan tápláljuk testünket!
A csonttörés (fraktur) gyógyítása:
- a törött csontdarabokat pontos illesztéssel újra összerakják,
- ezután a törés helyét kívülről sínbe teszik, hogy a darabok zavartalanul összenőhessenek,
- súlyos töréseknél a csontokat operációval összecsavarozzák, vagy lemezzel összeszögezik, hogy a csontdarabok ne tolódjanak el,
- a tényleges gyógyulásról a test maga gondoskodik: a csontsejtek új szöveteket képeznek, melyek körülfogják a törés helyét, így biztosítva annak védelmét, míg a csontok újra összeforrnak.
Forrás/részletek: Editions Atlas 2006.
A csontokról szóló tudnivalókat következő fejezetünkben kikerekítjük, hogy aztán egy igen izgalmas témával folytathassuk, mely az izmokat mutatja be.
Ne feledjétek, testi épségetekre, csontjaitok egészségére a pályán kívül is ügyelnetek kell!
A téli időszakban különös figyelmet kell fordítani a bevitt táplálékra is!
A hidegre, és az évszak egyedi lehetőségeire tekintettel, vérpezsdítő edzéseket, körültekintő jégen –csúszkálást, és óvatos hógolyózást kívánunk!